Torockó olyan kincsesláda, amit sok kulccsal, sokféleképpen próbálhatunk meg kinyitni. Fekvése, lélegzetelállító természeti adottságai, a falu képének máig megőrzött egységessége, gazdag néprajzi öröksége, és vallási-felekezeti különlegessége mind-mind hozzájárul e hely rendkívüli vonzerejéhez. Aki csak egyszer is eljön ide, szinte biztosan visszatér a faluba, ahol reggelente kétszer kel fel a nap. Lelkes idelátogatók sora bizonyítja, hogy nincs abban semmi elfogultság, amikor kimondjuk: Torockó Erdély egyik legszebb települése. Az épített környezet is csodálatos, a természeti adottságok is nagyszerűek, de önmagában egyik sem magyarázza a hely rejtélyes vonzerejét, merthogy annak oka a fenti sok-sok szépség máshol ritkán fellelhető harmóniája. És ha egy kirándulás után visszatérünk a faluba, leülünk a Bányász kocsma előtt az egyik asztalhoz, és a Vajor vízcsobogásától körülvéve – és sörünket kortyolgatva – elmerülünk a Székelykő látványában, nos, akkor magunk is megtapasztalhatjuk ezt, mert olyan élményben van részünk, ami a földi létben elérhető tökéletességhez igen közel van.
Kezdjük ezt a rövid ismertetést Torockó fekvésével, elhelyezkedésével. Torockó Erdély kellős közepén, a régi Aranyosszék területén, a mai Fehér megyében, Torda közelében található. Csodálatos, festői környezete, jó megközelíthetősége okán a magyarországiak számára is az ismertebb erdélyi települések közé tartozik, hiszen autóval órák alatt ikonikus erdélyi környezetben találja magát a látogató. Kolozsvártól 57 km-re, Nagyenyedtől és a már emlegetett Tordától 25 km távolságban vagyunk, de Gyulafehérvár sincs messze, 55 km-re, így Torockó akár ideális bázis lehet Erdély ezen – középső – részének felfedezéséhez. Maga a település egy észak-déli tájolású völgyben helyezkedik el, keletről a Székelykő, nyugatról az Ordaskő fogja közre azt a szűk völgyet, ahol a község található, északabbra maga Torockó, délebbre pedig a közigazgatásilag hozzá tartozó Torockószentgyörgy. A völgybe észak felől a Borrévi szoroson, déli irányból a beszédes nevű Kőközi szoroson keresztül juthatunk. Ez az elhelyezkedés, pontosabban a völgyet keletről határoló Székelykő különleges ívelt gerince okozza azt a jelenséget, amire már a bevezetőben utaltunk: itt – legalábbis nyáron – valóban kétszer kel fel a nap, hiszen az első napfelkelte után a Székelykő Kiskőnek nevezett kőtömbje mögött egy időre újra takarásba kerül, mielőtt “igazán” felkelne.
Torockó egykori vára a Székelykőn állt, egy római kori erődítmény, castrum, vagyis katonai tábor helyén. A közeli Aranyos folyó völgyében aranyat termeltek ki a rómaiak, az ehhez kapcsolódó védelmi rendszernek lehetett része az őrház. A 7-8. században szlávok telepedtek le a völgyben, nekik köszönhetjük a település nevét, és ez a név egyúttal az itteni lakosok egykori tevékenységére is rávilágít: a legmeggyőzőbb magyarázat ugyanis az, hogy a Torockó szó a szláv “vaskő”, “vas-salak” jelentésű “troszk” szóból származik, és a vasbányászatra, vasmegmunkálásra utal, ami itt egészen a 19. század végéig folytatott, jellemző tevékenység volt. A honfoglaláskor magyarok telepedtek le itt. Az Ákos nembeli Toroczkai család által épített fentebb említett vár ezt követően épült, és a tatárjárás idején, 1241-ben pusztult el. Torockó település első említése abban az 1257-ben keletkezett királyi adománylevélben található (toroczko alakban), amely a várat az azt felmentő kézdi székelyeknek adja. Az újjáépített és megerősített várat azután az újabb, 1285-ös tatárjáráskor már sikerült megvédeni. Ebben az időben, a 13. század második felében történt, hogy a kézdi székelyek egy csoportja kapta meg a Maros és az Aranyos közti elnéptelenedett területet – így esett, hogy a Székelyföld tömbjétől némileg elkülönülve itt, Erdély közepén is kialakult egy székely szék, a szokásos székely kiváltságokkal rendelkező Aranyosszék, Felvinc központtal. III. András 1291-ben kelt oklevelében kapnak említést először az Torockóra telepített szabad német telepesek is, ők azok, akik a fémmegmunkálásban meghonosították itt a hámorokat, vagyis azokat a vasmegmunkáló műhelyeket, ahol vízi erővel hajtott súlyos vaskalapácsokkal (németül hammer = magyarul pöröly) dolgozták fel a vasat. Ugyancsak ekkortájt, 1290-ben engedélyezi III. András a helyi földesúr számára, hogy a déli szomszédságban, a völgy déli részén, Bedellő és Torockógyertyános területén román parasztokat telepítsen le. Torockó a jó érclelőhelyek és az ipari tevékenység révén a középkor végére jelentős településsé fejlődött.
Nem csupán közvetlen környékétől, hanem a székelyek többségétől is megkülönbözteti Torockót sajátos vallása, az unitarianizmus, a protestantizmusnak egy ritka és talán kevésbé ismert ága, amely ugyanakkor – legalábbis a Kárpát-medencében – szinte kizárólag magyar nemzetiségű híveket számlál. Ezzel a különleges felekezettel kapcsolatban eszünkbe juthat egy irodalmi szál: Jókai Egy az Isten című regényében a sajátos erdélyi puritán erkölcsiség példájaként állítja elénk a főhőst, Adorján Manassét, aki – talán nem mellékesen – torockói, és unitárius vallású. A jókai-regény mesés szerelmi története 1848/49-ben játszódik, Adorján Manassé pedig egy igazi James Bond-I férfiideál, amolyan titkzatos hős, aki végtelenül tisztességes ember. Az unitárius vallásról így beszél a regényben Jókai: „egy törvényesen bevett vallásfelekezet Magyarországon. Keresztyének, akik csak egy Istent vallanak, s mikor esküsznek, az egy hüvelykujjukat emelik fel az égre." Az eskü dolgában nem tudunk megerősítőleg nyilatkozni – érdemes talán a helyieket megfigyelni – de az unitárius felekezet bevett voltához nem fér kétség: a nevezetes 1568-as tordai országgyűlés, mely a korabeli vallásháborús viszonyokhoz képest hihetetlenül progressziv módon, a vallási türelem tanúságaként 4 bevett vallás egyenrangúságáról határozott, valóban elismerte a szentháromságot tagadó, ennyiben igen radikális unitarianizmust a katolikus, a református és az evangélikus felekezet mellett, és azokkal egyenjogú, bevett vallásnak ismerte el az Erdélyi fejedelemségben. Nem csoda, hiszen a magyar unitarianizmus atyja, Dávid Ferenc, János Zsigmond fejedelem udvari prédikátora volt, s mint ilyen, akkora hatással volt a fejedelemre és környezetére, hogy megkapta a gyulafehérvári nyomdát is, hogy nézeteit terjeszthesse. Maga Dávid Ferenc katolikus plébánosból lett előbb a lutheri, aztán a kálvini reformáció követője, református püspök, és már János Zsigmond mellett kezdte el a radikálisabb Szervét Mihály (Miguel Serveto) nevéhez köthető antitrinitárius (szentháromság-tagadó) hitelveket vallani. Az unitarizmus a reformáció egyetlen ága, amely nem ismeri el Jézus isteni természetét: Jézust mindenestől és kizárólag embernek tartja, aki ugyanakkor a leghelyesebben tanított Istenről. Az antitrinitárius irányzat a 16. században és ezt követően Európában, sőt, az Újvilágban is megjelent és elterjedt, ennek ismertetésébe viszont e helyen nem megyünk bele. Itt, Erdélyben, jóllehet az unitarianizmus meghatározó hatása a fejedelem halála (1570) után jelentősen csökkent, és maga Dávid Ferenc is néhány év múlva a dévai várbörtön foglyaként halt meg, Torockó unitánus maradt – és a mai napig az. (Az unitáriusokkal kapcsolatos további tájlékozódáshoz javasoljuk a Magyar Unitárius Egyház honlapját: https://unitarius.org)